Debrecen története az ókortól a XVI. századig
Debrecen környéke már az ókorban is lakott hely volt. Az időszámítás utáni nyolcadik évszázad végéig vándorló életmódot folytató magyar nép Közép-Európába érkezéséig (a honfoglalásig) sok-sok nép (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok, bolgárok) lakta, uralta e tájat. A mai Debrecen pereme gyakran volt nagy birodalmak, népek közötti határvidék. A város északi részén lévő Nagyerdőben és a keleti erdős pusztákon megtalált Ördögárok is nagy határvédelmi rendszer része volt. (A védővonalat képező mély és széles árok – amelyen az átjutást az oldalába és mélyébe beásott kihegyezett rönkfák akadályozták – egy kis rekonstruált része ma is látható a városból keletre, a Vámospércs felé vezetõ út déli oldalán, a „Zsuzsi” erdei kisvasút csereerdői megállójánál.) A négy égtájat összekötő utak találkozásánál több falu összeolvadásából létrejött Debrecen településtörténete a honfoglalás utáni évszázadokban alig ismert.
Debrecen története 1693-tól a XIX. század végéig
1693-ban – sok-sok szolgálat, adomány elismeréseképpen – Magyarország szabad királyi városai közé emelte Debrecent I. Lipót. A kiváltság törvénybe iktatásáról szóló, 1715. évi 108. törvénycikk egyik passzusa nyomán, két és fél évszázad kényszerű távollét után visszatért a „kálvinista Rómába” a római katolikus egyház. A város által adományozott templomtelken a piarista szerzetesek vállalták a missziót és hamarosan felépült templomuk is, a mai Szent Anna-székesegyház.
Debrecen története a XX. században
Az első világháború, az azt követő forrongások, a román megszállás, majd a világháborút lezáró békediktátummal kialakított országhatárok között Debrecen – történelmében nem először – az ország szélére sodródott. A megváltozott körülmények között a gazdasági válság, az eladósodásból való kilábalás egyik kiútját a külkapcsolatok, a turizmus fejlesztésében látták és találták meg a város vezetői. Ennek keretében került sor a húszas-harmincas évek során a Nagyerdő parkerdejének nagyszabású rendezésére, fejlesztésére, benne az oktatást, gyógyítást, gyógyulást, pihenést, sportolást, kegyeletet szolgáló létesítmények megvalósításával (egyetemek, klinikák, fedett uszoda, Magyarország első stadionja, az erdei köztemető). Jó kezdeményezésnek bizonyult a városi tulajdonú óriáslegelő, a Hortobágy mint turisztikai látványosság bekapcsolása a nemzetközi turizmusba. Ekkor fejezték be – többek között – az egyetem építését is.
A város címere: 180 000 üvegkerámia darabkából áll, amelyek Vicenzából származnak és a híres Muránói üvegmanufaktúra termékei. A címer átmérője meghaladja a 3 métert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése